Zalaegerszegi befektetésekről tájékozódott egy kínai delegáció :: azsia.net :: azsia.net - a keleti kapcsolat

Hírek

Magyar kapcsolat

Zalaegerszegi befektetésekről tájékozódott egy kínai delegáció

Beküldte Guczó, 2009. dec. 16., 15:01

Kína

(Gazdasági Rádió) A kínai Csunking (Chongqing) város önkormányzatának delegációja a közelmúltbeli látogatást viszonozva Zalaegerszegen tájékozódott a város által kínált befektetési lehetőségekkel - tájékoztatta Zalaegerszeg polgármesteri hivatala közleményben az MTI-t.
A hivatal közlése szerint az Önkormányzati Minisztérium megkeresésére a város még a nyár folyamán készített el néhány olyan projektjavaslatot, amely felkelthette kínai befektetők érdeklődését. Ezt követően nyílt lehetőség arra, hogy Zalaegerszeg Pekingben és Csunkingban is bemutatkozhasson. A zalai megyeszékhely képviselői a közelmúltban találkoztak a pekingi befektetés-ösztönző szervezet, a Kínai Tengerentúli Befektetések Hivatala, valamint a csunkingi külkereskedelmi és gazdasági befektetési alap képviselőivel, és a város önkormányzatának vezetőivel.

Csunking Kína egyik legfejlettebb ipari térsége, kiemelt fejlesztési terület, de keresik a tengerentúli befektetések lehetőségét is. A város képviselőinek magyarországi látogatása során kedden Zalaegerszeget és a zalaiak által kínált lehetőségeket tekintették át.

A közlemény szerint a Zhou Mubing főpolgármester-helyettes által vezetett delegációt Gyimesi Endre polgármester és a város vezetése fogadta, a megbeszélés során pedig "a későbbi együttműködés lehetőségeinek formáiról" állapodtak meg.

 

Only logged in users are allowed to comment. register/log in