Hírek
2010. feb. 26.
BorsodChem: 140 millió euróval beszállnak a kínaiak
(MTI) A kínai Wanhua csoport összesen 140 millió euró forrást nyújt a BorsodChemnek, miután a felek megállapodtak a kazincbarcikai vegyipari cég tőkeszerkezetének átstrukturálásáról. Az átalakítás végén a kínaiak megvehetik a teljes céget.
2010. feb. 06.
Siklóernyővel hirdetik hazánkat Kínában
(divany.hu) Hazánk dinamikusabb oldalát probálták bemutatni a kínai World Traveller magazinban – a fürdők mellett a siklóernyőzést ajánlották a turistáknak.
2010. feb. 06.
Észak-Koreába menekült egy amerikai
(MTI) Politikai menedékjogot kért Észak-Koreában az az amerikai férfi, aki néhány napja lépte át illegálisan az ázsiai ország határát, és akit azóta ott őrizetben tartanak.
2010. feb. 06.
Akvaparkká alakul a pekingi Vizes Kocka
(hvg) Ázsia legnagyobb akvaparkjává épül át a 2008-as pekingi nyári olimpia egyik központi versenyszínhelye, a Vizes Kocka.
2010. feb. 06.
Svájcban is szúrják Peking szemét az ujgur foglyok
(hvg) Kína csütörtöki állásfoglalása szerint "biztosan aláássa" Peking és Svájc viszonyát, hogy az alpesi ország befogad Guantánamóról szabadon bocsátott ujgur foglyokat.
2010. feb. 06.
Obama a Fehér Házban fogadja a dalai lámát
(MTI) Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban fogadja a száműzetésben élő tibeti vallási vezetőt, a dalai lámát - közölte csütörtökön az elnöki hivatal.
2010. feb. 06.
Indoeurópai férfit találtak egy ősi hun temetőben
(hvg) Egy európai, de legalábis nyugat-ázsiai idősebb férfi csontvázára bukkantak a Kelet-Mongóliában kutató régészek. A 2000 éves hsziungnu-temető leletét DNS-vizsgálatnak vetették alá. A hsziungnukat egyes kutatók ázsiai hunoknak nevezik, és tőlük eredeztetik a később nyugat felé hódító hunokat, Attila népét is. Mások a mai törökökkel rokonítják a hsziungnukat, egy 2003-as lelet alapján.
2010. feb. 06.
Top 40: kőgazdag aggastyánok uralkodnak Hongkong üzleti életében
(hvg) Nem lehet okuk a panaszra Hongkong leggazdagabb embereinek, ugyanis együttes vagyonuk eléri a 135 milliárd dollárt – derült ki a Forbes amerikai pénzügyi magazin dollármilliárdosokat felvonultató idei listájából.
2010. jan. 12.
Kína még nem kereskedelmi nagyhatalom
(index) Decemberben, 13 hónap után először ismét növekedett a kínai export, 17, 7 százalékkal múlta felül az egy évvel ezelőttit, éves szinten összességében azonban 16 százalékot esett vissza 2008-hoz képest. Az import eközben rekordmértékben, 55,9 százalékkal bővült, derül ki a kínai vámhivatal vasárnap közzétett előzetes adataiból. Ezzel úgy tűnik megelőzte 2009-ben a világon eddig legnagyobb exportőrként számon tartott Németországot. A rekordmértékű import azonban a gazdaság túlhevülését jelzi, vissza kell fogni a túlhitelezést.
2010. jan. 12.
Már Kína a legnagyobb exportőr
(MTI) A kínai vámhivatal adatai alapján Kína átvette Németországtól a világ legnagyobb exportőrének kijáró rangot. A legfrissebb kínai kereskedelmi adatok szerint a világgazdasági válság ellenére tavaly az év elejétől novemberig 1071 milliárd dollár (746 milliárd euró) értékben exportált Kína, és így már októberben megelőzte Németországot. A Wall Street Journal a genfi Global Trade Information Services adataira hivatkozva korábban arról számolt be, hogy 2009 első tíz hónapjában a kínai export 957 milliárd dollárt tett ki, miközben a német export 917 milliárd dollárt. A gazdasági válság közepette a kínai export 20,4 százalékkal esett vissza a tavalyi év első tíz hónapjában, a német export azonban ennél nagyobb mértékben 27,4 százalékkal. Kína a belföldi kereslet, a beruházások és a külkereskedelem ösztönzésével vészelte át a világgazdasági válságot.
2010. jan. 12.
Kínáé a világ legnagyobb autópiaca
(MTI) Kínában több mint 13,5 millió autót adtak el tavaly, s ezzel az ázsiai országé lett a világ legnagyobb autópiaca, letaszítva az első helyről az Egyesült Államokat - közölte a Hszinhua kínai hírügynökség. Az Egyesült Államokban 10,4 millió járművet értékesítettek tavaly, 27 éve a legkevesebbet. A hírügynökség által ismertetett adat jóval felülmúlja a kormány által korábban várt 10 milliós eladást. A tavalyi értékesítésről szóló hivatalos adatot a jövő héten ismerteti a kínai autógyártók szövetsége (CAAM), de a Hszinhua által közölt szám megegyezik a szakértői várakozásokkal. Elemzők rámutattak arra, hogy elsősorban a kormány autóvásárlást serkentő intézkedéseinek a hatására nőtt tavaly az eladás.
2010. jan. 12.
A világ legdrágább pornószűrője lehet a kínai
(index) Lopás miatt több mint 2 milliárd dollárra perelik Pekinget és az alig használt szoftver fejlesztésében és terjesztésében részt vevő cégeket.
2010. jan. 11.
Koreai atomerőművek táplálhatják az Emirátusokat
(VG) Egy dél-koreai konzorcium mintegy 40 milliárd dolláros megrendelés keretében négy atomerőmű építését kezdheti meg az Egyesült Arab Emirátusokban.
2010. jan. 11.
Most halt meg az a férfi, aki két atomcsapást is túlélt
(MTI) Kilencvenhárom évesen, gyomorrákban elhunyt az a japán férfi, aki hivatalosan elismerten mind a hirosimai, mind a nagaszaki atomtámadást elszenvedte a II. világháború végén - jelentette szerdán a szigetország médiája.
2010. jan. 11.
Molotov-koktélt dobtak egy templomra a maláj fővárosban
(MTI) Újabb, immár a negyedik keresztény templomot ért támadás Malajziában, egyre súlyosabb aggodalmakat keltve a többségében muzulmán ország keresztény kisebbségének körében.
2010. jan. 11.
Őrizetben vették az egyik honkongi savas támadót
(MTI) Hat savas támadás történt Hongkongban 2008 decembere óta, több száz ember sérült meg a támadásokban. A most elkapott férfi ablakából dobált savval teli palackokat a gyanútlan járókelőkre. Nem tudni, hogy mind a hat esetben ő volt-e az elkövető.
2010. jan. 11.
Kihalás szélén lévő fajokat találtak Koreában
(MTI) Veszélyeztetett macskaféléket, szarvast és madarakat azonosítottak a demilitarizált zónában.
2009. dec. 20.
Egy kínai cég idetelepíti buszgyártó üzemét
(index) Magyarországon építheti meg első európai összeszerelő üzemét a kínai Xiamen King Long United Automotive Industry Co. Ltd buszgyártó – jelentette be Kelemen János, a King Long Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Ez a cég nyerte el nemrég, hogy hatvan buszt szállítson nettó 2,65 milliárd forintért a Volánbusznak, azonban a közbeszerzési döntés megtámadta az Alfabusz.
2009. dec. 19.
A halott és bujkáló kínaiak legendája
(index) Legalább kétszer ennyi kínai élhetett a 90-es évek derekán Magyarországon, mint most. Az itteni közösség létszáma azonban ismeretlen, leginkább 10 és 20 ezer fő között lehetnek. Régebben főleg piacoztak, de mostanra inkább a nagykereskedők, komolyabb üzletben utazók maradtak. Utánanéztünk a magyarországi kínai kolónia történetének és a róluk szóló legendáknak.
2009. dec. 17.
Elfogták a családját kiirtó kínai ámokfutót
(Független Hírügynökség) Korábban mentális betegséget diagnosztizáltak annál a férfinél, aki szombat este tizenkét rokonával végzett.
Évfordulók
Ezen a napon történt
-- Sam Levenson
Belépés
Keresés
Tanács
Olyan könnyû okosnak lenni. Csak találj ki valami marhaságot és mondd az ellenkezõjét.
Szavazás
Régebbi hírek
cs
- Elfogták a családját kiirtó kínai ámokfutót (0)
- Gyatrák az európai eladások, de támad a kínai autóipar (0)
- Tálas: a Fidesznek erőlködnie kell, hogy feledtessen Kínával (0)
- Kínai autógyárak jöhetnek Magyarországra (0)
szerda, december 16
- Zalaegerszegi befektetésekről tájékozódott egy kínai delegáció (0)
- Ötszáz új munkahely Sárváron (0)
- Elégedetlenkednek a kínai üzleti körök (0)
- Jöhet a kínai Amway Magyarországra (0)
- Ugródeszkának használná Magyarországot Kína (0)
- Fegyvereket foglaltak le egy észak-koreai repülőgépen (0)
